A barátaim Megnek hívnak. Legalábbis hívnának, ha lennének.

  «kivaaaaagyok   noblog»  

2008. jún. 4. 21:41, by Évi
7 komment
Címkék: blogkarneval, london

Kicsit megkésve, kicsúszva a határidőből.. As always.
Miért is lenne most máskepp, mint mindig. Semmi sem változik. Lassan ez lehetne a mantrám. Pedig nem kéne, mert ez egy nagyon rossz hozzáállás. Igen, magamra vettem, és változtatok. Hogy ne legyen igaz. Zavaros-e :)

Sokat elmélkedtem ezen a közlekedős blogkarneválon. Igen, izgalmas itt is közlekedni. Még az én, Budapest utcáin edzett idegeim is néha kiszálkásodnak. De ezzel egyes egyedül én vagyok így. Itt az emberek in general nem idegeskednek olyan dolgokon, amiken úgyse tud változtatni. Dugóban áll a busz, nem megy a metró, lökdösik az emberek. Itt egyedül én rázom a lábam reggel 8-kor, amikor 40 perce haladunk az amúgy 12 perces úton. Rögtön látszik ki a bevándorló (a lengyelek is rázzak a lábukat és nézegetik az órát).
Eleve minden a rossz irányból jön. (nehezített pálya a metró, ami NEM mindig jön rossz irányból) Teljesen mindegy hány hónapja, éve laksz itt, ezt nem lehet megszokni. Belezavarodni azt bele lehet. Egy idő után mar nem csak itt üt el a busz, hanem otthon is.
A varosban nagyjából 3 módszer van a közlekedésre. Metró, busz, vonat. Villamos nincs (vagyis állítólag van, de én meg sose láttam), troli meg pláne nincs. Lehet autózni is, de ahhoz időmilliomosnak és kötélidegzetűnek kell lenni.
Olyan nincs, hogy minden metró jár. Soha senki nem látott meg ilyet. Ha valaki mégis bizonygatja, az hazudik. Le van zárva, felújítják, vagy “person under the train”. (Múlt heten meg piabúcsúztató házibuli volt, nemkevés ember részvételével).

A metróban mindig nagyon meleg van, mindig nagyon büdös, és mindig tele furcsa arcokkal. Busz is, meg egész London, de ez egy másik post. A metró nagyon kicsi. Én IS beverem a fejem, ha az ajtónál állok, de a legmagasabb pontja sincs 1.90. Magasra nőtt barátaink (svéd turisták és lengyel vendégmunkások) mókás látványt nyújtanak, ahogy kanyarban kapaszkodnak. Vagyis próbálnak kapaszkodni, mert british logika…. Nincs középen kapaszkodó. Egy rúd, amire vagy felfér a kezed, vagy nem (a.k.a. vagy van gusztusod megfogni, vagy nincs). Szinten nem lehet kapaszkodni az ajtóknál se. Minekaz…
A buszok, kicsit szűkek, és emeletesek. Majdnem mindegyik még mindig. Itt is büdös van :) Megfigyelésem szerint, aki buszon ül, sikeres ember nem lehet. És itt “megzombibbak” mint a metrón utazó társaik. Miután itt egymás mögött ülünk rendezett kis sorokban, nagyobb a valószínűsége, hogy nyakonprüszkölnek (undorító), vagy elkezdenek verekedni melletted és késsel hadonászni (félelmetes) vagy molesztálni (undorító és félelmetes). És persze senki nem szol semmit, csak néz ki az ablakon.
A vezetők általában barátságosak, de fogalmuk sincs meg a saját útvonalukról se. Hiába kérdezel, vagy nem érti, vagy ha érti, nem tud válaszolni. Ha le vagy fel akarsz szállni a buszra, jelezni kell (csengő és integetés a módszer). A busz vagy megáll, vagy nem. Ha nem, így jártál… gyakran jár viszonylag, és közel vannak a megállok. Nagy dráma nincs. És persze újfent csak a bevándorlók veszik zokon.
Bliccelni nem lehet. Ami jó. Mindenkinek egyértelműen van jegye, azt minden alkalommal lecsipogja a felszállásnál. End of story. Ha nincs bérleted vagy jegyed, vagy nem fizetsz, akkor a buszsofőr elhajt a francba. És ez, egyszerűen működik. Nincs vita, nincsenek verekedő, zaklató kalauzok, akik megkeserítik az ember amúgy is lúzer életet.

Utazni, közlekedni sajnos kell, elviselni meg el lehet... Nem mondom, hogy jobb, mint a BKV, de mindenképp elviselhetőbb.
(Most még egy csomót tudnék írni, de jön a vacsi... úgyhogy OFF)

Eddig 7 komment érkezett ()
  • 1.  Euthymia :
    2008. 06. 04. 22:49

    Szia, ez annyira jól le lett írva!! Nagyon látszik a vidék és a főváros különbésge,itt lenn délen még türelmesebbek, még lassúbbak, még nyugodtabbak a közlekedők :) :) De összességében igaz, elviselhetőbb :) :)


  • 2.  joco78:
    2008. 06. 05. 0:00

    Hát szerintem meg nincs jól leírva. A végkövetkeztetéssel mindenképp egyetértek, hogy elviselhetőbb. Sőt, szerintem sokkal elviselhetőbb. Nem mintha szeretném az itteni tömegközlekedést, de gyakran érzem, éreztetik, hogy ez értem van.

    Így például fontos, hogy a menetrendtől a változásokig, a metróútjelző tábláktól a buszok számozásáig itt minden jól látható. A buszsofőr nem fél használni a hangját és kikiabálni a fülkéből, ha akar valamit. Ezt nem megfélemlítésképpen, hanem a könnyebb utazás érdekében teszi. És igen, használja a mikrofont is.
    Bliccelni pedig igenis lehet, és ennek már tapasztaltam is a legváltozatosabb módjait. Én ugyan nem, de vannak ismerőseim, akik sportot is űznek ebből, úgy a buszon és úgy a metrón, ahol elvileg csak érvényes jeggyel vagy Oyster kártyával tudsz belépni.

    Létezik a másikra tapadva átsurranás a kapukon, és létezik a buszon a tömeggel együtt, takarva felszállás, valamint a nem emeletes buszokon (vannak azért szép számmal) a hátsó ajtókon való felszállás. A metrók eltereléséről, lezárásáról pedig 4-5 nappal korábban adnak ki tájékoztató szórólapokat, amiket minden metróállomáson, jól látható helyeken el lehet érni. A pályakarbantartás mindig bosszantó, de azt érzem, hogy nem a pesti módszer szerint, szájhagyomány útján terjed az ige, hanem központilag szabályozva, előre átlátható és kiszámítható módon.

    Az angol hidegvér távol áll tőlem, de a nyugalmukból lehet és érdemes tanulni.

    Kicsit sok lettem, bocsánat.


  • 3.  Évi:
    2008. 06. 05. 0:09

    Örvendtem :)
    Nekem még nem sikerült bliccelni, buszon azért cinkes.
    És valóban minden ki van plakátolva, de sztem nem is mondtam, hogy nincs :) ettől még nem idegesít kevésbé, hogy a k*va Victoria line sose jár, a Northeren meg állandóan át kell szállni 2x :)


  • 4.  Amby:
    2008. 06. 05. 10:31

    Ez a felújítás tényleg így lehet, mert nekem is az az emlékem, hogy le kellett szállni párszor az egyetlen metró-utunkon.

    Ennyire jó a szaglásod? :-)

    (Még belefért ám a ma reggel megjelent Blogkarneválba.)


  • 5.  Euthymia :
    2008. 06. 05. 11:50

    Mivel másképpen élünk meg mindent, másképp csapódnak le ezek a dolgok is :) :)


  • 6.  zoli vagyok:
    2008. 06. 05. 19:24

    Régóta vártam már az ilyen bejegyzéseket.


  • 7.  Évi:
    2008. 06. 05. 21:36

    majd megemberelem magam ezentúl :)


Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.